Nagyanyám minden vasárnap fél nyolckor indult el otthonról. Sötétkék kabát, a kezében egy kopott énekeskönyv, amit még a saját anyjától kapott, és amiben ceruzával aláhúzta a kedvenc sorait. Nem sietett soha, de el sem késett, mert azt mondta, a templomajtóban toporogni tiszteletlenség.
Gyerekként én is vele mentem, és leginkább a szagokra emlékszem: a fapadok viaszára, a huzatra a bejáratnál, a kabátokból áradó hideg levegőre télen. Az énekek felét nem értettem, a Miatyánkot viszont ő tanította meg, mondatról mondatra, a konyhaasztalnál, miközben a tésztát nyújtotta.
Az ő hite nem beszédből állt. Sosem magyarázta, mit gondol Istenről, inkább csinálta a dolgát: hétfőn elvitte a levest a beteg szomszédnak, kedden rendet rakott a temetőben a rokonok sírjánál, szerdán megvarrta valakinek a kabátját. Ha megkérdezték tőle, miért, csak legyintett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna.
Egyetlen mondatát ismételgette, ha valamit el akartunk halasztani: aki maga után elvarratlan szálat hagy, az másra teszi le a terhét. Nem volt ebben szigor, inkább valami gyakorlatias felelősség. Ő úgy hitte, hogy a rend és a gondoskodás nem külön van a hittől, hanem annak a látható része. Ezt akkor még nem értettem, mert gyerekként a rend csak annyit jelentett, hogy a cipőt a sarokba kell tenni.
Tizenkét éve nincs velünk, és a ház azóta is áll, csak mi jártunk ki hétvégenként szellőztetni.
Tavaly tavasszal döntöttünk úgy a testvéremmel, hogy nem hagyjuk tovább üresen, mert a fiam beköltözne, ha rendbe tesszük. Az első kör örömteli volt: kimeszelni, a régi függönyöket lecserélni, a kertet visszavágni. Ilyenkor az ember gyorsan elhiszi, hogy két hónap alatt kész lesz az egész, mert a látható dolgok tényleg gyorsan haladnak. A második kör már nem erről szólt. Egy villanyszerelő ismerős végignézte a házat, és a legelső mondata az volt, hogy a villanyóra rossz helyen van. Ott lapult az előszoba falában, egy fémajtó mögött, ahogy a hetvenes években megszokott volt. Innen indult a keresés, ami a Szanita7 Energy oldalára vezetett.
Ott olvastam el először érthetően, hogy a szabványosítás gyakori, úgynevezett járulékos teendő: bármilyen változás esetén előkerül, ami a villanyórát vagy az áramfogyasztást érinti. Nem külön szolgáltatás, amit az ember kedvtelésből megrendel, hanem olyan lépés, ami előbb vagy utóbb minden háztartásban a listára kerül. A legalapvetőbb elvárás pedig az, hogy a villanyórának ma már az ingatlanon kívülre kell kerülnie, hogy a szolgáltató bármikor hozzáférjen.
Nálunk pontosan ez hiányzott. Amíg nagyanyám élt, ez fel sem merült, mert a leolvasó bejött, megitta a kávét, és ment tovább. Ma viszont az a rendszer, hogy a mérőórához külső hozzáférés kell, és ha ez nincs meg, az nem apró formaság. A honlapon két kockázatot emelnek ki az elmulasztásával kapcsolatban: a büntetést, illetve a tűz- és balesetveszélyt. Egy üres házban, ahol hónapokig nincs senki, ez utóbbi gondolat volt az, amitől nem tudtam elaludni. Nem attól féltem, hogy holnap történik valami, hanem attól, hogy egy elmulasztott lépés miatt majd a fiam áll ott egy hivatalos papírral a kezében. Az örökség ugyanis nem csak a falakat jelenti, hanem azt is, ami el van maradva rajtuk.
Az is kiderült, hogy a helyzetünk nem különleges. Ez a feladat általában felújításkor, otthoni energetikai fejlesztésnél, új ingatlan vásárlásakor vagy beköltözés előtt kerül elő. Akkor is szükség van rá, ha a szolgáltató korábban leszerelte a villanyórát, és akkor is, ha az órát áthelyezik, vagy több mérőóra kerül fel a régi helyett. Utólag azt gondolom, hogy pont ezért marad el ez a munka olyan sok helyen: senki nem ébred fel azzal reggel, hogy ma a villanyórával fog foglalkozni. Mindig valami más viszi oda az embert, egy fűtéskorszerűsítés, egy vásárlás vagy egy beköltözés. A mi házunk ezek közül egyszerre több pontot is kipipált, hiszen felújítás, beköltözés és a mérőhely áthelyezése is szerepelt a terveinkben.
Sokáig azt hittem, hogy egy ilyen munkához fel kell dúlni a fél házat. Kiderült, hogy nem: a villanyszerelőnek ilyenkor a villanyóráig és az elosztódobozig van dolga, tehát döntő részben ingatlanon kívüli munkáról van szó. A leggyakoribb eset éppen az, ami nálunk is fennállt, vagyis a belülre került mérőóra kivitele az ingatlanból, hogy a szolgáltató a saját igénye szerint kezelhesse, legyen szó egy leolvasásról vagy egy összetettebb feladatról. Ez a gondolat oldotta fel bennem a legnagyobb ellenállást, mert addig egy nagy, poros bontásra készültem lélekben.
Ami megnyugtatott, az a szakemberek háttere volt. A cég partnerei regisztrált villanyszerelők, akik ismerik az áramszolgáltató aktuális elvárásait, követik a változó jogszabályi környezetet, és rendszeresen képzésekre járnak. Ez nem hangzik látványosan, viszont pont ez az a terület, ahol az ember laikusként nem tudja megítélni, hogy jó munkát kapott-e. Egy kifestett szobáról ránézésre eldöntöm, hogy szép lett-e, egy mérőhelyről viszont fogalmam sincs, megfelel-e a mai elvárásoknak. Itt tényleg csak abban lehet bízni, hogy aki csinálja, az követi a szabályokat, és nem a húsz évvel ezelőtti gyakorlat szerint dolgozik.
Ehhez jött a másik dolog, ami nálunk sokat nyomott a latban: a Szanita7 Energy a kivitelezés mellett a papírmunkát is intézi, tehát nem nekem kellett kitalálnom, milyen sorrendben mit adjak be. A testvéremmel ketten dolgozunk teljes állásban, két különböző városban, és a legnagyobb félelmünk az volt, hogy hetekig fogunk hivatali időben telefonálgatni. Ez a rész végül nem ránk maradt, és utólag ez ért a legtöbbet az egészben.
Az árra természetesen rákérdeztem. Fix összeg nincs, és ezt őszintén meg is mondták: minden ingatlan más állapotból indul, más a mérőhely elhelyezése, más a vezetékek kora, ezért a pontos költséghez ismerni kell a konkrét feladatot. Kértünk egy helyszíni felmérést, ami náluk díjmentes, és ezután beszéltünk először számokról. Számomra ez volt a fordulópont: nem egy honlapon olvasott összeghez hasonlítgattam a házat, hanem valaki ott állt az előszobában, és megmondta, mit lát. A szabványosítás így vált a fejemben egy ijesztő szóból egy elvégezhető feladattá, aminek van eleje és vége. Ha téged is egy örökölt vagy régóta üresen álló ház vár, a szabványosítás menetét érdemes elolvasnod, mielőtt a festéket megveszed.
Az egészben az volt a legfurcsább, hogy közben végig nagyanyám mondata járt a fejemben. Ő sosem hallott mérőhelyekről és szabványokról, de pontosan tudta, hogy amit ma nem teszünk rendbe, azt holnap valaki másnak kell majd elviselnie. A ház most már készen áll arra, hogy lakják. A konyhában megint van meleg, az énekeskönyv pedig ott maradt a komód tetején, ahová ő tette annak idején. Nem hagytunk a falakban olyan szálat, amit a fiamnak kellene elvarrnia egy nyári délutánon. A Szanita7 Energy nélkül ez a rész valószínűleg addig csúszott volna, amíg a szolgáltató nem szól rá, és azt hiszem, nagyanyám ezt nem nézte volna jó szemmel.