A napelem rendszerben nem elég csak hinni

Nagyszerű érzés tartozni valahová

Oszlopos tagja vagyok egy hitközösségnek, minden vasárnap találkozunk az istentiszteleteken, de gyakran a hagyományos közösségi ünnepeken túl is összejárunk. Nagyon összetartó a közösség, életkorban is leginkább a hozzám hasonlóak verődtek össze a csapatban, így szerencsére az elő perctől kezdve nagyon könnyen megtaláltam a hangot mindenkivel. Tényleg zökkenőmentesen sikerült beilleszkednem, és nagyon jó barátokra leltem a hívők között. Sokszor látogatunk el egymáshoz, egy-egy hétvégét mindig egymásnál töltünk, főzünk, jókat beszélgetünk. Ezen felül minden nyáron szervezünk ifjúsági tábort is, azt kimondottan szeretem. Az istentiszteletek és a hitgyakorlás mellett a közös programok még inkább összekovácsolják a csapatot. Szoktunk együtt várost nézni, kirándulni, cserkészünk, bográcsozunk – egyszóval, mindig jó hangulatban telik el az idő.

napelem rendszer
Vajon ördögtől való gondolat-e napelemeket szerelni a házunkra?

Egy ilyen közös táborozás alkalmával estefelé szalonnát sütöttünk, és mire besötétedett, inkább egy kellemes tűz körüli spontán zenéléssé, beszélgetéssé alakult át az evés-ivás. Itt jött elő az a téma, hogy vajon ördögtől való-e napelemeket szerelni a házunkra? Az egyikőnk ugyanis nemrég örökölt egy kisebb házat, és igencsak gondolkozik rajta, hogy telepítsen-e napelemeket a tetőre. Én viszonylag jártasnak gondolom magam a témában, mert a sógoromék is nemrég telepítettek napelem rendszert. Így bátorítani kezdtem a társamat, hogy nyugodtan fogjon bele a megvalósításba. Elvégre napelem rendszerrel rengeteget lehet spórolni a villanyszámlán.

A napelem rendszer ereje

Elmagyaráztam neki, hogy mi hogyan gondolkodtunk a telepítéskor. A sógoromék ugyanis teljes egészében áttértek az elektromos áram használatra, náluk még a bojler is így működik. Ez persze megnövekedett villanyszámlával is járhat. Ugyanakkor szerettek volna egy olyan megoldást találni, amivel ők is kényelmesen élhetnek, a villanyszámlájuk sem emelkedik szignifikánsan, és a környezetet sem terhelik a rengeteg energia termeléssel. Így döntöttek a napelem rendszer telepítése mellett. Ennek a segítségével gyakorlatilag maguknak termelik az áramot, így nemcsak kevesebbre jön ki a havi villanyszámla, de ez a megoldás sokkal környezetbarátabb is.

Persze a napelem rendszer erejében nem elég hinni, a telepítéssel számos teendő is együtt jár. Kell találni egy szakembert, aki felméri a terepet és segít megállapítani, mekkora teljesítményű rendszerre van szükség. Persze az induláshoz sok internetes portálon elérhető már online segítség is. Így például a sporoljnapelemmel.hu felületén is kitölthető online kérdőív, amely segít pontos kalkulációt adni a megadott igényekhez illő napelem rendszerhez. Ehhez elsősorban az éves áramfogyasztást szükséges átgondolni, és kilowatt per óra mértékegységben, vagy forintosítva feltüntetni az árajánlatbekérőn. A társamat is bátorítottam, hogy látogasson el a felületre és tegyen egy próbát, mindenképpen térképezze fel a lehetőségeket. Nektek van már tapasztalatotok napelem rendszerekkel? Ha igen, osszátok meg az észrevételeiteket, kíváncsi vagyok a ti élményeitekre is ebben a témában.